full screen background image

Egy egész hihetetlen amatőr versenyen vagyunk túl! Minden várakozásunkat felülmúlva, 73 nevezővel indult útjára az Amatőr Bajnokság 2. játéknapja, ami új rekord a Pécsi Darts Club történetében!

A nagy létszámra való tekintettel természetesen a vigaszágas lebonyolítást választottuk. Az elején volt, aki rögtön kettőt is játszhatott, volt, aki pedig sokáig várt az első meccsére. Ez az ágrajz szeszélyességének volt köszönhető. Az előző verseny legjobbjai ismét köztünk voltak, közülük azonban Molnár Tamás és Dr. Horváth Zsolt hamar búcsúzott, a többiek viszont ügyesen lépdeltek a versenyben.

De ne fussunk előre, először nézzük meg a szebbik nemet, ahogy illik, 7 hölgy indult el a Bajnokság tegnapi fordulóján. Közülük kettőnek sikerült mérkőzést nyerni, Pusztásiné Szilvia Bódog Erikát győzte le az első körben, hogy aztán az Illés Lajost legyőző Adorján Erikával találkozzon. Itt Erika volt a jobb, ezzel ő lett a forduló legjobb női versenyzője, és azután a hölgyeknek rendezett külön versenyben( ahol 8 indulónk volt)is bejutott a döntőbe, de Komárominé Dóra itt 2-0-ra legyőzte Erikát. A női versenyben tehát 1. lett Komárominé H. Dóra, 2. Adorján Erika, míg a 3. Keszthelyi Claudia, gratulálunk nekik!

Na de térjünk vissza a főversenyhez, már a korai szakaszban születtek meglepetések, például a 2. körben kiesett a főágról dr. Horváth Zsolt, majd követte őt a harmadik körben Keszthelyi Kornél is. Kornél azonban össze tudta szedni magát és vigaszágon menetelésre indult. Zsolt viszont rögtön kiesett a vigaszágról is, így csak a 33. helyen zárt.

Kornélhoz hasonlóan a harmadik körben búcsúzott a nagy rutinnal rendelkező Rutsch Tamás is, akit a bombaformában játszó Lajtai Bátor vert meg, aki Tamás legyőzése után egy újabb Tamásba botlott, méghozzá Gyulavári Tamásba, aki ellen bevert egy 180-at is a győzelem felé vezető úton. Ezt követően jött a főág elődöntője, ahol az első forduló győztese várta, Nagy Attila. Másfél hónapja a paksi játékos még mumus volt, most azonban sikerült őt is legyőznie, hogy bejusson a főág döntőbe és játszhasson a másik igazi ’amatőr specialistával’, Szekeres Károllyal.

Karcsinak egy picit könnyebb útja volt a főág döntőig, dr. Sárdy György, Adorján Erika, Mayer Tamás és Kljabár Gergő legyőzése kellett ahhoz, hogy végül a főág döntőjében összecsaphasson Bátorral. Voltak döcögős pillanatok, de mindig oda tudott pakolni egy szép kiszállót, egy komoly kerekítőt, ami meghozta a sikert. Szoros, kitűnő meccset játszottak Bátorral is, amiből ő ki győztesen, így bő másfél-két év után újra egy amatőr verseny nagydöntőjében találta magát.

A vigaszágon harcolókról is ejtsünk pár szót. Gyulavári Tamás a főágon ugyebár Lajtai Bátorba szaladt bele, majd a vigaszágon rögtön a másik kiválóság, Keszthelyi Kornél várta, aki lecsapott rá, mint a vércse, így Tamás a 9. helyen zárt. Szintén 9. lett a nap legjobb pillanatát bemutató Végh Miklós is. Egy korábbi mérkőzésén gyengén indított, 7 kör után még 326 ponton járt, majd begyújtotta a rakétákat.. 81, 100 és befejezésnek egy 145-ös kiszálló, T20-T20-25, parádé! Őt véghül Szőts Levente véghezte ki (de rossz szóvicc..). A másik két 9. helyezett Mayer Tamás és Horváth Gábor lett, mindketten egy-egy nagyágyútól kaptak ki, Rutsch Tamástól és Tóth Attilától.

Tamás és Attila a következő körben, azaz a 8 között csapott össze egymással és ezúttal Attila bizonyult jobbnak. A ’nagy’ Attila hiába készült már hazafelé, túl jónak bizonyult ehhez, ugyanis a legjobb 6 között megverte druszáját, Nagy Attilát is! A vigaszági elődöntőben Kornél volt az ellenfél, aki Szőts Levente és Klajbár Gergő testén keresztül került be a legjobb 4-be. A biztos dobogós helyért nagyon éles, nagyon erős meccset vívtak Attilával, és végül Kornél bizonyult a jobbnak.

Keszthelyi Kornél – Lajtai Bátor, a nagydöntőbe jutásért! Parádés meccset játszottak, Bátor bátorkodott bedobni egy újabb 180-at is az egyik legben, amivel a 4. kör után már 80(!) ponton találta magát, aztán ugyan CSAK 7 körös lett, de így is megnyerte a mérkőzést, hogy a nagydöntőben újra összecsaphasson Szekeres Károllyal.

(Mielőtt ráfordulunk a fináléra, ízlelgessük, hogy milyen névsort vert végig Bátor: Orning Tamás, Rutsch Tamás, Gyulavári Tamás, Nagy Attila, Keszthelyi Kornél, és az egyetlen, aki őt megverte: Szekeres Károly.. Erős nap, két 180-nal tarkítva, könnyű ellenfél nélkül!)

A nagydöntő már 3 nyertre ment, dupla kiszállóval. Mivel Karcsi vereség nélkül jutott a döntőbe, ezért neki is volt egy lehetősége kikapni. Ez azt jelenti, hogy Bátornak két meccset kellett nyernie a végső győzelemhez. Az első találkozót Károly kezdte jobban, megnyerte az első leget, de ezt még nem tudta győzelemre váltani, döntő legben Bátor legyőzte, így jöhetett a mindent eldöntő küzdelem. Az urak játszani jöttek, és játszottak is, méghozzá nem is rosszul! Az ismét döntő legbe fulladó mérkőzésnek az volt a kulcsa, hogy ki a jobb a duplákon és ez most Károly volt, aki 3-2 arányban legyőzte Bátort, ezzel hosszú évek munkája meghozta gyümölcsét! Életében először megnyert egy pécsi amatőr versenyt, gratulálunk!

Zárszóként lássuk, hogy áll az élmezőny féltávnál:

1.

Nagy Attila

56

1.

Keszthelyi Kornél

56

1.

Lajtai Bátor

56

4.

Szekeres Károly

46

5.

Rutsch Tamás

34

6.

Gyulavári Tamás

28

7.

Tóth Attila

28

8.

Sági Patrik

22

 (A teljes tabellát korábbi cikkünkben megtekinthetitek.)

A következő forduló szeptember 9-én lesz, várunk vissza mindenkit!

Bejelentkezés

Moking - H 13 febr. - 07:57

A tabellákat látom,nem is csak rólam van szó,hanem ha valaki idegen megkeresi az oldalt azt gondolhatja megszűnt a klub.

Viking - P 10 febr. - 13:09

Azt jól látod, hogy nem készülnek cikkek, mindenre már nekem sincs időm :/De a tabellák frissek :)

Moking - P 10 febr. - 11:10

Vajon csak nálam nem frissül ez az oldal vagy valóban nem frissíti senki?

JoomJunk - H 16 jan. - 20:00

Welcome to the Shoutbox

The shoutbox is unavailable to non-members

© 2024 Pécsi Darts Club   |  Joomla Templates by Joomzilla.com
Back to Top