full screen background image

MDL Dél-dunántúli Régió IV. forduló - Pécs

Megjelent: 2014. december 27. szombat, 19:30
Írta: Németh Barna
Találatok: 2629
Pontosan félszáz dartsozó aktív részvételével vágtunk neki a 2014-es év utolsó régiós versenyének. A lassan megszokottá váló létszámban ismét megtalálhattunk játékosokat Nagykanizsától egészen a fehérvári Sport DC-ig, de ez a nap most nem róluk szólt!
Az 50 nevező 16 – túlnyomó részt 3 fős – csoportba került. Itt hamar akadtak érdekességek, szülő-gyermek és férj-feleség csatákat is szült a sorsolás, de akadt nem egy olyan trió is, ahol bizony 3 klubtárs találkozhatott egymással.
A legjobb 32 közé 10 pécsi, 9 darányi, 7 komlói, 4 kanizsai és 2 fehérvári jutott be. A következő körben a megfeleződött létszám és fortuna közrejátszása egy akár döntőnek is beillő meccset hozott össze: Varró Gábor 4:3 arányban győzte le Mester Zoltánt. A nyolcaddöntők jelentették a végállomást Hajdú Tamás és Czigány Ferenc számára is. A legjobb 8 mezőnyében a 4 ág mindegyikén találkozhattunk egy pécsi nevével, így fennállt a lehetősége, hogy házi bajnoksággá váljon a liga forduló. A mecsekaljai négyes "szabotőre" Salamon László lett aki 4:2-vel ejtette ki Németh Barnát. A további 3 résztvevő: Ádám Zoltán, Ádám Zsolt és Varó Gábor.
Az "Ádámok csatáját" rendkívül izgalmas meccsen 0:2-ről fordítva Zsolt nyerte 4:3-ra Zolival szemben, míg a másik ágon egy szintén "körömrágós" ütközetben nyert Varró Gábor 4:3-ra Salamon Laci ellenében, így végül is összejött a pécsi házi döntő!

A finálé érdekességei:
- Zsolt hosszú kihagyás után először indult régiós versenyen
- A csoportkörben is találkoztak egymással akkor Gábor nyert 3:2-re
- A negyedik negyedév pécsi házibajnokságának alsó- és felsőházi bajnokainak első összecsapása
- a döntőben: 180-ak, 5 és 6 körös legek

Aki ott volt az tudja, ezt a meccset még nagyon sokáig elnéztük volna, azonban valakinek nyernie kellett.
Ádám Zsolt [4]- [3] Varró Gábor


Végeredmény:

1. Ádám Zsolt - Pécsi DC
2. Varró Gábor - Pécsi DC
3. Ádám Zoltán - Pécsi DC
    Salamon László - T20 Komló
5. Darók Béla - Darányi DK
    Németh Barna - Pécsi DC
    Szabó István - T20 Komló
    Szilárd Zoltán - T20 Komló
9. Czigány Ferenc - Nagykanizsa
    Deák Ferenc - T20 Komló
    Faggyas Ferenc - MDSZ (Nagykanizsa)
    Hajdú Tamás - Sport DC
    Horváth József - MDSZ (Darány)
    Kardos Zoltán - MDSZ (Nagykanizsa)
    Mester Zoltán - Sport DC
    Szántó Csaba - T20 Komló
17. Deák Zsolt - Pécsi DC
      Deseő Csaba - Pécsi DC

      Ferlindis Tamás - Darányi DK
      Horváth László - Pécsi DC
      Kovács Miklós - Nagykanizsa
      Nagy Attila - Darányi DK
      Nagy Barnabás - Darányi DK
      Neumajer Krisztián - MDSZ (Darány)
      Neumajer Gergő - Darányi DK
      Péter József - Darányi DK
      Szakács Gábor - Pécsi DC
      Szakács Péter - Pécsi DC

      Tóth Tamás - Darányi DK
      Varga Zoltán - T20 DC
      Dr. Váczi István - T20 DC
      Weimert Dániel - MDSZ (Pécs)
33. Barta Csaba - Pécsi DC
      Barta Levente - MDSZ (Pécs)

      Boa Dániel - MDSZ (Nagykanizsa)
      Csepregi József - T20 Komló
      Ferlindis Nóra - Darányi DK
      Ferlindis Róbert - Darányi DK
      Gombócz Melinda - T20 Komló
      Győrfi Zoltán - Darányi DK
      Horváth Csaba - Pécsi DC
      Jenei Gábor - MDSZ (Pécs)
      Káplár András - Pécsi DC
     
Neumajer Kitti - Darányi DK
      Sinkovics Tamás - T20 Komló
      Szabó Istvánné - T20 Komló
      Szalma Róbert - MDSZ (Pécs)
      Szeitz Gábor - T20 Komló
      Tóth András - Darányi DK
      Virágh Ferenc - Pécsi DC
 

A következő forduló időpontja és helyszíne: 2015. január 3. , 11 óra, Darány.

 

MDL Dél-dunántúli Régió III. forduló - Komló

Megjelent: 2014. november 21. péntek, 08:48
Írta: Rőczei Norbert
Találatok: 2792

Végeredmény:

        1.    Bozsok Attila T20 DC

        2.    Szabó István T20 DC

        3.    Darók Béla Darányi DK

               Varró Gábor Pécsi DC

        5.    Szeitz Gábor T20 DC

Barta Csaba Pécsi DC

Horváth József Szabadidős

Molnár Dániel Szabadidős

        9.    dr. Váczi István T20 DC

Czékmány Tibor Szabadidős

Boa Dániel Szabadidős

Szántó Csaba T20 DC

Kovács Miklós Kanizsa DE

Horváth Csaba Pécsi DC

Katus Ferenc T20 DC

Czigány Ferenc Kanizsa DE

       17.   Németh Barna Pécsi DC

Deák Ferenc T20 DC

Faggyas Ferenc Szabadidős

Péter József Darányi DK

Budai Dániel Újpalotai KDC

Ádám Zoltán Pécsi DC

Tóth András Darányi DK

Neumajer Gergő Darányi DK

Szilárd Zoltán T20 DC

Ferlindis Róbert Darányi DK

Virágh Ferenc Szabadidős

Ferlindis Tamás Darányi DK

Neumajer Krisztián Darányi DK

Tóth Tamás Darányi DK

Tolnai Zsolt Szabadidős

Döme Szabolcs Szabadidős (ÚJ)

       33.   Csepregi József T20 DC

Neumajer Kitti Darányi DK

Gombócz Melinda

Folkner Károly Szabadidős

Káplár András Pécsi DC

Szakács Péter Pécsi DC

Szakács Gábor Pécsi DC

Deák Zsolt Szabadidős

Bokor Boglárka Darányi DK

                Szabó Istvánné T20 DC

                Sinkovics Tamás T20 DC

                Varga Zoltán T20 DC

                Nagy Attila Darányi DK

                Nagy Barnabás Darányi DK

                Barta Levente Szabadidős

Ferlindis Nóra Darányi DK

 

MDL Dél-dunántúli Régió II. forduló - Darány

Megjelent: 2014. október 22. szerda, 11:06
Írta: Super User
Találatok: 2764

MDL Dél-dunántúli Régió I. forduló - Pécs

Megjelent: 2014. szeptember 23. kedd, 13:40
Írta: Rőczei Norbert
Találatok: 3191

A Dél-dunántúli liga fordulókon évek óta nem látott 46 fős rekord létszám és rengeteg új arc — többek között ezek jellemezték a 2014. szeptember 27-i pécsi darts versenyt. A legjobb pécsi eredményt Káplár András és az újonc Ádám Zoltán érték el, ők ketten ugyan is az 5. helyen végeztek. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára Dr. Váczi István [T20 Komló], középső fokára Czigány Ferenc [Nagykanizsa], legalsó fokára pedig Darók Béla [Darányi DK] és Szabó István [T20 Komló] állhatott.

Végeredmény:
1. Dr. Váczi István T20 Komló
2. Czigány Ferenc Nagykanizsa
3. Darók Béla Darányi DK
    Szabó István T20 Komló
5. Varga Zoltán T20 Komló
    Deák Ferenc T20 Komló
    Ádám Zoltán Pécsi DC
    Káplár András Pécsi DC

9. Takács Imre Pécsi DC
    Szilárd Zoltán T20 Komló
    Nagy Attila Darányi DK
    Horváth József MDSZ
    Jenei Gábor MDSZ Pécs
    Varró Gábor Pécsi DC
    Tóth Tamás Darányi DK
    Kovács Miklós Nagykanizsa
17. Horváth Csaba Pécsi DC
    Deseő Csaba Pécsi DC
    Nagy Barna Darányi DK
    Barta Levente MDSZ Pécs
    Kardos Zsolt MDSZ
    Kovács Attila MDSZ
    Kurdi József MDSZ Pécs
    Péter József Darányi DK
    Szántó Csaba MDSZ Komló
    Szakács Gábor Pécsi DC
    Gyimesi Tibor MDSZ Pécs
    Neumajer Krisztián MDSZ Darányi DK
    Katus Ferenc T20 Komló
    Gerőcz János MDSZ
    Németh Barna Pécsi DC
    Weimert Dániel MDSZ Pécs
33. Tóth András Darányi DK
    Neumajer Gergő Darányi DK
    Ferlindis Róbert Darányi DK
    Szeitz Gábor T20 Komló
    Szabóné Istvánné T20 Komló
    Neumajer Kitti Darányi DK
    Ferlindis Nóra Darányi DK
    Barta Csaba Pécsi DC
    Rádi István MDSZ
    Tóth Ákos MDSZ
    Szalma Róbert MDSZ Pécs
    Szakács Péter Pécsi DC
    Tamás Szilárd MDSZ
    Ferlindis Tamás Darányi DK

A következő liga fordulót a Darányi DK rendezi 2014. október 25-én (szombat, 11 óra).

Pécsett legközelebb 2014. december 20-án lesz liga forduló.

Bejelentkezés

Moking - H 13 febr. - 07:57

A tabellákat látom,nem is csak rólam van szó,hanem ha valaki idegen megkeresi az oldalt azt gondolhatja megszűnt a klub.

Viking - P 10 febr. - 13:09

Azt jól látod, hogy nem készülnek cikkek, mindenre már nekem sincs időm :/De a tabellák frissek :)

Moking - P 10 febr. - 11:10

Vajon csak nálam nem frissül ez az oldal vagy valóban nem frissíti senki?

JoomJunk - H 16 jan. - 20:00

Welcome to the Shoutbox

The shoutbox is unavailable to non-members

© 2024 Pécsi Darts Club   |  Joomla Templates by Joomzilla.com
Back to Top