Nyomtatás

Micsoda nap! 26 fővel vágtunk neki a II. Pécs Opennek, és a vártnál is erősebb lett a mezőny. Hogy mennyire erős?....

A csoportok névsora mindent elárul majd.

A 26 főt rendhagyó módon nem 8, hanem 4 csoportba soroltuk be, két 6 és két 7 fősbe.

Az első csoportba került Varró Gábor, Szilárd Zoltán, Kisgéczi Károly és Nagy Barnabás is, akik gond nélkül jutottak ki a 16os főtáblára. Ebből a csoportból 3 pécsi esett ki, Böhönyeiné Valéria, Dervalics Attila és Sándor Roland. Vali meglepetésre mindkét urat megverte, így éppen csak lemaradt a továbbjutásról.

A 2-es csoport is nagyon erősnek bizonyult, nem kisebb nevek kerültek ide, mint Darók Béla, Németh Barna, Nagy Attila vagy épp Kádár Krisztián. Nagy meglepetésre Nagy Attilától búcsúznunk kellett, ugyanis a csoport utolsó meccsén Végvári Györggyel játszott ki-ki meccset elbukta, így Gyuri jutott be a 16 közé. A másik két kieső Szabadkai Dárius és Szalma Róbert voltak. Érdekességként hadd említsem meg, hogy Kádár Krisztián elbukta veretlenségét, Barna és Béla is meg tudta verni.

A harmadik csoportba 3 komolyabb név került be, Ádám Zoltán, Czmerk Tamás és Horváth József. Ők hárman komolyabb probléma nélkül jutottak tovább, viszont a negyedik helyért kemény küzdelem alakult ki Iberpaker László, Várfalvi Tamás és Pap Zoltán között. Laci megverte Zozit, majd Zozi megverte Tomit, Várfalvi Tomi megverte Czmerk Tomit(!), így az utolsó meccsen Tomi és Laci eldönthették a továbbjutást, és végül Iberpaker László került ki a főágra.

A 4-es csoport a továbbjutók szempontjából nem hozott meglepetést, Katus Ferenc, Ágoston Dániel, Gyimesi Tibor és Kappant Béla került a 16 közé. A kis meglepetést az okozta, hogy Ágoston Dani megverte Kappant Bélát és az amatőrön is résztvevő Mayer Tamás legyőzte Csizmadia Jenőt.

A főtáblán 4 nyertig mentek a küzdelmek, az első kör nem is hozott nagy meglepetéseket, hacsak nem nézzük Kappant Béla 4-0-s győzelmét Varró Gábor ellen. Két igazán szoros rangadó jött össze, döntő legben kapott ki Katus Ferenc a fantasztikusan dobáló Nagy Barnabás ellen. A kiesés sorsára jutott Kádár Krisztián is, őt Ádám Zoltán verte egy szintén kitűnő meccsen.

A 8 között már csak egy sima mérkőzés volt, Darók Béla ellenállhatatlan formában játszott egész nap, így Kappant Bélának esélye sem volt. A másik 3 párharc döntő legben dőlt el. Németh Barna verte egy fordulatos meccsen 4-3-ra Kisgéczi Károlyt, Nagy Barnabás folytatta a menetelést, ezúttal Ádám Zoltánon lépett túl, míg Szilárd Zoltán is egy végletekig kiélezett játék során győzte le Horváth Józsefet.

Az elődöntőket már 5 nyertre játszották, így a játékosoknak jól kellett bírnia a terhelést. N. Barna N. Barna ellen, magas színvonalú meccs, 70 körüli átlagok, döntő leg, amit végül nem meglepő módon N. Barna nyert meg… komolyra fordítva, Németh Barna két döntő leges meccset behúzva a döntőbe jutott, ahol a verhetetlennek tűnő Darók Bélával játszhatott a végső győzelemért. Béla bá’nak Szilárd Zoli sem okozott nagy nehézséget, 5-2-vel intézte el kiválóságunkat.

A 6 nyertig tartó döntő nem úgy indult, ahogy vártuk, Barna ellépett 2-0-ra, 82-es átlaggal állt, de itt talán kijött rajta a folyamatos terhelés és kicsit visszaesett a teljesítménye. Béla ezt persze kihasználta és meg is nyerte a II. Pécs Open döntőjét 6-2-re, közben dobott egy trükkös 122-es kiszállót, T20-T10-D16, nem a nagykönyves, valljuk be.

Összességében elmondhatjuk, hogy egy színvonalas versenyt tudtunk lebonyolítani, potyogtak a 180-ak, jöttek a magas kiszállók, a döntő leges csaták, de ezen a napon nem volt ellenfele a régió bajnokának, gratulálunk neki!

 

Az eredmények:

16 között:

 

 

Kisgéczi Károly

4-1

Gyimesi Tibor

Németh Barna

4-1

Czmerk Tamás

Nagy Barnabás

4-3

Katus Ferenc

Ádám Zoltán

4-3

Kádár Krisztián

Darók Béla

4-0

Iberpaker László

Kappant Béla

4-0

Varró Gábor

Horváth József

4-1

Végvári György

Szilárd Zoltán

4-0

Ágoston Dániel

Negyeddöntők:

 

 

Németh Barna

4-3

Kisgéczi Károly

Nagy Barnabás

4-3

Ádám Zoltán

Darók Béla

4-0

Kappant Béla

Szilárd Zoltán

4-3

Horváth József

Elődöntők:

 

 

Németh Barna

5-4

Nagy Barnabás

Darók Béla

5-2

Szilárd Zoltán

Döntő:

 

 

Darók Béla

6-2

Németh Barna