Nyomtatás

Két nappal korábban hétről tízre növeltük a dobóállások számát a klubhelyiségünkben, és bizony ennél jobban nem is időzhettük volna, mivel a mai amatőr versenyre 34 fő adta le a nevezését. Fantasztikus! Ez a létszám azon túl, hogy nagy örömöt okozott szerevezőknek, egy remek kis versenyt vetített előre. Több ismerős arc köszönt vissza a februári pécsi amatőr versenyről, ám sokan voltak azok is, akik most próbálták ki magukat először komolyabb megmérettetésen.

A 34 fős mezőnyt 8 csoportba sorsoltuk. A csoportokból két-két fő jutott ki a 16-os főtáblára, ahol már egyenes kieséses rendszerben zajlottak a további küzdelmek.

A verseny abszolút jó hangulatban telt, mindenki jól érezhette magát. Ahhoz képest, hogy amatőr versenyről van szó, hárman is dobtak maximális, azaz 180 pontot: Petrovics Zsolt, Orning Tamás és Reutsch Tamás. Reutsch Tamás ráadásul mindjárt kettőt is… A szép teljesítményekhez gratulálunk!

Ma minden mérkőzés két nyert játékig tartott, s ez alól a döntő sem volt kivétel. Ezt kicsit sajnálhatta is a közönség, mert a végletekig kiélezett, jó színvonalú döntőt játszott Orning Tamás és Szekeres Károly. A mérkőzést – és ezzel együtt a versenyt – végül Tamás nyerte 2:1 arányban. A döntőben Tamás megdobta élete első 180-át és a verseny legmagasabb kiszállóját: 102 (6/3-as kör).

Harmadik helyen Reutsch Tamás és Petrovics Zsolt végzett. A dobogós helyezetteknek szívből gratulálunk! Teljesítményük elismeréseként érmet, oklevelet és különböző tárgynyereményeket vehettek át.

Díjaztuk még a legfiatalabb résztvevőket is: Barta Levente és Pálvölgyi Bence.

Végeredmény:

1. Orning Tamás
2. Szekeres Károly
3. Reutsch Tamás
   Petrovics Zsolt
5. Jenei Gábor
   Deák Zsolt
   Weimert Dániel
   Weidinger János
9. Gyimesi Tibor
   Ádám Zoltán
   Decsi Richárd
   Szalma Róbert
   Márkus Máté
   Németh Barna
   Németh Ferenc
   Nepp Péter
17. Nagy László
   Kingl Nándor
   Csernik Tamás
   Barta Levente
   Aszalós Ádám
   Kappel Gábor
   Késői Bence
   Nógrádi Balázs
   Karácsony Gábor
   Sztojkovics Éva
   Horváth Csaba
   Németh Zalán
   Hammer Gergely
   Keszthelyi Kornél
   Pálvölgyi Bence
   Tóth Attila
   Márkus Bence
   Hoffmann Gergő

 

A verseny támogatóinak ez úton is köszönetünket fejezzük ki!

Club Plaza — a helyszínt biztosította.

Billiárd és Darts szaküzlet — tárgynyereményeket biztosított.

Darts Hungary Kft. — tárgynyereményeket biztosított.