Nyomtatás

A kezdetek:

A 90-es évek elején a darts sporttal megismerkedett pécsi fiatalok „újbóli fellángolásának" köszönhetően, valamint egy pár friss, a dartsot abban az időben (2006-ban) felfedező fiatal tenni akarása eredményeként klubunk újjá alakult formában, Fordan Darts Klub néven látott napvilágot. A klubot irányító vezetőséget csak a versenyek és az edzések érdekelték, a klubbal járó felelősség és a klub feladatai nem voltak átláthatóak a lelkes tagok számára. Erre a problémára igazából Bozsok Attila korábbi többszörös magyar bajnok és válogatott játékos világította rá a pécsi klubot. Attila hozzáállása és darts iránti elhivatottsága nagyban befolyásolta a klubon belül ez idő alatt lezajlott pozitív szemléletváltozásokat. Gyorsan megfogalmazódott a vezetőség számára az új cél. Mihamarabb szerves, eredményes és tevékeny részesévé akarunk válni a magyar darts életnek. Az elnökség ezután taggyűlés formájában összeült és egy új klub alapításának lehetősége mellett vázolta az ezzel járó előnyöket, és új vezetőket választott. A tagok egyhangú szavazásának köszönhetően 2007-ben megalakult a Pécsi Darts Club.

A múlt:

Bedő Ferenc irányításával a klub folyamatos fejlődést mutatott, játékos állományunk egyre bővült. Támogatóinknak köszönhetően napról napra csinosítottuk klubhelyiségünket. Versenyzőink állandó résztvevői voltak a területi versenyeknek és egyre több országos versenyre is eljutottak. A 2009-es szezontól klubunk kerete egy ismert rutinos játékossal bővült, Varró Gábor személyében. Gábor darts sportban szerzett eddigi tapasztalataira nagyon számítunk. Területi szinten nagyon jó kapcsolatot ápolunk a régión belüli klubokkal, folyamatosan segítve és elismerve egymás munkáját.

2010 második felében elnökváltás következett be, Bedő Ferenctől Rőczei Norbert vette át a jelképes stafétabotot. Új elnökünk segítségével klubhelyiséget váltottunk és sikeresen bonyolítottuk a Dél-dunántúli régió liga versenyeit. Norbert azonban nem maradhatott túl sokáig az elnöki pozícióban, megszaporodott tennivalóval indokolta lemondását. 2011 tavaszán Fuchs Évát választották meg tagjaink elnöknek, aki egészen 2013 őszig vezette a klubot. Ez a két és fél éves időszak sok nehézséget tartogatott, hiszen több ízben kellett klubhelyiséget keresnünk, ami a klubéletnek sem tett jót. Öröm volt az ürömben Varró Gábor, Takács Imre és Salamon László versenyeken nyújtott kiemelkedő teljesítménye.

2013 nyarától a Pécs Plazában található Club Plaza adott helyet a Pécsi Darts Clubnak, ahol zavartalanul készülhettek versenyzőink a különbféle versenysorozatok fordulóira. Immár újfent Bedő Ferenccel az élen, a 2013 őszén megválasztott új elnökség elkötelezetett volt a darts sport és a klub népszerűsítése mellett, célkitűzései között szerepel a taglétszám számottevő növelése, valamint azoknak a feltételeknek a biztosítása, amiknek köszönhetően játékosaink eredményesebben szerepelhetnek a régiós és országos versenyeken.

A jelen és a jövő:

2015 nyarán a Club Plaza bezárásával az immár 50-nél is több tagot számláló klubunknak költöznie kellett és először Pécs-Kertvárosban (Polgárszűlő u. 13-15.), majd néhány hónapra rá a belvárosban (Mária u. 9.) találtunk megfelelő helyiséget. A két költözés hatására jelentős mértékben veszítettünk klubtagokat, de célkitűzéseink nem változtak: a darts sport népszerűsítése és minél értékesebb eredmények szerzése a különböző versenysorozatokban. A költözések alatt az egyesület élén is változás történt, Bedő Ferenc leköszönő elnök helyére 2015. szeptember 1-gyel a közgyűlés Rőczei Norbert választotta.

Hajrá Pécs!