Hézagpótló versenyre került sor szombaton a Pécsi Darts Club edzőtermében a Nagykanizsán a rossz útviszonyok miatt elmaradt Régiós forduló helyett.
Célja egy dobálózással egybekötött baráti összejövetel volt, és ezt sikerült is megvalósítania!
A Játékok is ezt tükrözték, 501 master out, illetve 170 master out, ahol a fő verseny legjobb négybe jutott dárdásai csak egy tripla mező eltalálásával mondhatták: csekk. Nem sárga...
A Nevezés vagy egy sör vagy egy tábla csokoládé letételével aktualizálódott.
A sör nyert!
Verseny közben jött az ötlet amit itt Pécsett meg is valósíthatnánk.
Akár másutt is!
A tény az, hogy vannak kezdő, haladó és kiforrott játékosok.
Habár a sportban minden megtörténhet de azért ismerünk egy olyan szót is, hogy papírforma!
Ha kitalálnánk közösen, hogy időnként mi legyen a kedvezmény a kezdők javára, vagy nehezítés a rutinos versenyzők kárára akkor utóbbiaknak is jobban kéne gebeszteni, míg a kezdőknek több sikerélmény juthatna ellenük.
Persze azért versenyhelyzetben is sokat kéne gyakorolni, már csak a miheztartás végett is...
Eredmények:
501 MO:
1, Varró Gábor
2, Takács Imi
3, Vikor Levente
3, Salamon László
5, Deliaga Petra Tímea
5, Deseő Csaba
5, Horváth József
5, Barta Csaba
170 MO:
1, Vikor Levente
2, Takács Imi
3, Salamon László Gergő
3, Horváth József
A Verseny fődíját az Arany Dárdát Takács Imre pécsi ifjú titán, Ferencváros szurkoló vihette haza,
míg a verseny Különdíját Tázy kapta nagyon megérdemelten!!!